Néha lehullik egy falevél,

Hogy messzire röpítse a szél.

S táncolva járja a világot,

Elfeledve mindent, mi gond volt.

Néha elered az eső a

Sivatagban életet hozva.

Növények sokasága éled,

A medrekben újra víz ered.

Néha egy virág nyílik télen,

Felidézve nyári meleget.

Üdeségével szívet melenget,

Lényében ott rejlik a szeretet.

Néha elfeledünk minden rosszat,

S hiúságunk is messzire baktat.

Akkor szívünk is megnyílik majd

És békéje elűz minden bajt.

Néha megszűnik a mindenség,

Eltűnnek a szavak és eszmék.

Néha csak a csend van és magunk,

Néha… mikor önmagunk vagyunk.