Egyszer lehullik egy falevél,

És süvítve röpíti a szél,

Fel az egekbe, a csillagokig,

Hogy lágyan hulljon téltől tavaszig.

Vöröses könnycseppként kiáltsa ki

A világba, mekkora fájdalma.

Legszebbek a fák színes könnyei,

Fák utolsó segélykiáltása.

Egyszer majd minden levél lehullik,

És talán minden bánat elmúlik.

Egyszer eljön újra a fény, s meleg,

Felszárítva a cseppet, mely pereg.

Egyszer minden bú véget ér,

És nem hullik több falevél,

Nem folyik már több vörös ér,

Ennyi csak, mit egy szív remél.